Két sör meg egy francia forradalom lesz.

2009 február 9. | Szerző: M |

Hétfő este úgy terveztem, hogy tejszínhabos kakaót szürcsölve ódritotu filmeket bámulok a kiwizöld plédem alól és csak az esetben állok fel, ha sürgős és megmásíthatatlan folyóügyeim támadnának vagy ha magamra borítom a bögrét a nagy jólétben. Szép terv volt, mosolyogtam is hazafelé a gyárból, megjelentek a színes képek, én lila plüss macinaciban, szürke kapucnis kardigánban, az ikeás bögre, oldalán piros vázlatszívekkel, a kanapé, kívánatosan, puhán, kényelmesen, csábítóan rádobva a hívogató plédbunker. Ekkor megcsörrent az a fránya telefon valahol a táskám legaljáról, a használt rúzsok és zsebkendők világából és én balga, felvettem. Halló. Mit csinálsz ma este, kérdi a barátnőm alattomosan, mint aki megneszelte az én kis hadműveletem és meg akarja torpedózni, elvégre a fejébe vette, hogy kimozdít. Én másodjára is balga, semmit, válaszoltam, tulajdonképpen semmit. A fenébe, ezt elcsesztem, rés a pajzson, ki fogja használni, még nem késő azt mondani, hogy macinaci, bögre, kanapé, még nem késő bevallani az ódritutut….Óó, szuper, na akkor, mondta ő sandán és villágyorsan, mintha a legyen ön is milliomosban lennénk, majd két órával később egy buli kellős közepén találtam magam, száraz fehér borral a kezemben. Lézengtem jobbra-balra, itt egy kis csevej, ott egy kis csevej, még egy kis bor, roni nem tágított, gyere csak, bemutatom neked, F.-et, igazi afrikaszakértő, siklóernyőzik és…egyedülálló, nocsak, kit látnak szemeim, B, dejó, hogy hazajöttél Belgiumból, ő itt a barátnőm, egyedülálló nagyvárosi csaj, héj, K., csak nem te is száraz fehér bort iszol, ezt a hasonlóságot, bemutatom….és ez így ment tovább, mígnem a 28. pohár után, belekeveredtem egy politikai vitába. Nem szokásom részeg emberek alaptalan, ostoba kijelentéseire ugrani, pláne ebben a témában, de aznap valamiért sikerült vérre menő harcot vívnom egy csapat idióta közgazdásszal az eltérő véleményünk miatt. Az egyikük, V., rendkívül parasztos stílusban kérdőre vont, mire én felálltam és megvetően csak annyit mondtam: sziasztok. 

Ültem az utolsó villamoson és néztem a fényeket. Valahol a táskám legalján megcsörrent az a fránya telefon, ….igen, felvettem, dejó, hogy felvettem. Sörözni hívtak, gondoltam, egy sör és hazatérek hűtlenül elhagyott otthonomba és megölelgethetem a kanapét, sűrű bocsánatkérések közepette. A hétfő nem az a nap volt, mikor ragaszkodtam a terveimhez, ezt bevallhatom. 

Az első ember, akibe belebotlottam a bejáratnál, Ő volt. Rámmosolygott, én visszamosolyogtam, majd expedicióba csaptam a barátaimat illetően a dohányfüsttől átláthatatlan dzsungelben, gondolván, hogy ez egy szórakozóhely, ahol mindenki mosolyog mindenkire, ergo nincs jelentősége egy mosolynak sem, ezek csak díszmosolyok, súlytalanok. Aztán elindultam a bárpult felé egy lefekvés előtti sörért, és összeakadt a tekintetünk. De még hogy összeakadt, nos, mindenkinek kívánok egy ilyen percekig tartó perzselő pillantást, amitől az ember lánya menten összepisili magát és elkárhozik örökre. Meghívhatlak egy italra, kérdezte, mire én csak bólogatni voltam képes, hogy persze, nagyszerű, minden vágyam egy ital, igen, istenien hangzik, tényleg, örülök, milyen legyen az esküvőnk meghívója, vicces vagy klasszikus? Szűk családi kör, anyáddal, apáddal, vagy óriási induljon a banzáj mindenkivel aki arra téved? Van bélyeggyűjteményed, nem baj, ha nincs, megnézném. 

Beszélgettünk. A francia forradalomról. Igen, nem az a szokásos laza csevej a bárpultnál két aggyá mán még egy sört között, de lévén mindketten francia történelem rajangók vagyunk, teljesen ésszerű és közkedvelt téma, és mialatt megosztottuk egymással a nézeteinket, az olvasmányainkat, és tudást cseréltünk, kezdtem úgy érezni, körbeölel minket a forradalom, Franciaország, Versailles a maga varázslatos és öntudatos pompájával és csak ő és csak én vagyunk, és csak a miénk az egész. Vágyom az ilyen beszélgetésekre, de nem könnyű olyan partnert találni, aki körédvarázsolja azt amit mond, meggyőződéssel, finoman, intelligensen. Ő képes volt erre, és én beleszerettem.

Hazakísért. Nem mondtam, hogy ne tegye, akartam, hogy tegye. Nem csókolt meg, de így búcsúzott el: jövő héten elvihetlek kacsázni a Duna-partra?